2012. július 30., hétfő

Szörpök

Négy féle szörpöt tettem elidén.
Bodzát, mentát, citromfüvet és akácot. A menta és a citromfű isteni lett. A bodza is nagyon finom, de elbújhat az előbbi kettő mellett. Az akác csak próbálkozás. Még nem jöttem rá, hogy jó vagy nem. Jövőre megpróbálkozom a hárs szörppel is. Ha már itt van a kertben.

Bemutató darabok
A menta nagyon hálás növény. Jól lekaszaboltam, mert tetvesedett. Sok-sok friss hajtással hálálta meg. Azt hiszem elteszem idei harmadikadag mentaszörpömet is. :)

A recept nagyon egyszerű. Mind a négy nagyjából azonos módon készül.
A növényi részeket 1-2 napra hideg vízbe áztatjuk. Aztán leszűrjük. A levet cukorral összefőzzük (1l vízhez fél kg cukor), citromsavat adunk hozzá. 5 l vízhez 10 dkg citromsavat adunk, de lehet ízlés szerint változtatni ezek. Kóstolgatni kell, hogy elég savanykás-e. 10-15 percig forraljuk, majd forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Én nem tettem bele semmilyen tartósítószert. Így felbontás után érdemes hűtőben tárolni. Ez egyik bontott üvegemben ugyanis több, mint egy hét állás után megbuggyant a szörpi. 40 fok volt árnyékban. Lehet, hogy télen jobban bírná. Szerencsére már kevés volt benne.

Bicajos szatyor

A Decathlonban vettük a bicajomra a kosarat. Rögtön vettünk is hozzá egy szatyrot, ami pont beleillik, de ha beugrunk pl a boltba a vállunkra dobhatjuk és már mehetünk is.
Anyu is szeretett volna ilyet. Miután megnéztük az árát, úgy döntöttünk, hogy inkább varrok egyet, úgyis temérdek felhasználatlan anyag lapul Anyu szekrényeiben.
Részben a saját szatyrom, részben egy régi Praktika útmutatásai alapján végül saját kútfőből így sikerült. Szerintem nagyon jó lett.




2012. július 14., szombat

2012. május 18., péntek

Rózsaszín lovacskák

Idén is próbáltam magamhoz mérten profi farsangi jelmezeket összehozni a fiúknak.
Karcsi idén királyfi lett. Koronával, szép ruhával. De mit ér egy királyfi paripa nélkül? Egy régebbi Praktika újságban láttam egy lovacskát. El is készítettem neki.
Hogy könnyebb dolgom legyen polár anyagot használtam. Ezt nem kell szegni.
A nyelét is polár-hurkába bújtattam, így nem megy a gyerek kezébe szálka még véletlenül sem. És nem ragasztottam-varrtam a fejet a nyélre, csak zsinórral jó erősen felkötöztem. Így ha le kell csutakolni a lovat, ki lehet szedni a bélését, majd száradás után újra visszatenni.

Cirókás ismerőseink, Melinda és kislánya, Míra - látva Karcsi farsangi jelmezét - vágyat éreztek, hogy lótulajdonossá váljanak.
Méghozzá két rózsaszín ló tulajdonosává.
Ezer köszönet a bizalomért. Igazi boldogság, mikor elismerik az ember kétkezi munkáját. Remélem, tetszeni fog nekik is az eredmény. Nekem nagyon bejött a rózsaszín paci. :)


Az első lovacska

A nővére, itt még darabokban


Nézd, Anya, ló-báb!

Végül ő is elkészült
A hugi mégegyszer

Lányok
Nem akarom magam dícsérni, de tuti jók lettek!


Rendelést felveszek további lovacskákra!!! :)

2012. február 27., hétfő

Királyfi jelmez

Az én kis királyfimat beöltöztettem királyfinak farsangkor. Nagyon cuki volt.


A ruha polár anyagból készült. Derekába varrtam egy bűjtatót, aminél zsinórral össze lehet húzni. Drágaköveknek üvegkavicsokat ragasztottam rá (ezek közül sok lepotyogott, szép gombokra ki kell majd cseréjnek őket). A koronát sárga fonalból horgoltam. Még lovacska is készült hozzá, de azzal nem sikerült lefotózni.

2011. március 1., kedd

Vidámh hóemberek

Az interneten nézelődve találtam rá erre a remek és egyszerű ötletre. Nem kell hozzá semmi más csak fehér és színes papír. Ahogy sikerül kivágjuk a hóemberek testét, fejét, kezés lábát fehér, a kalaját, orrát pedig színes papírból. FElrajzoljuk a szemét, száját, gombjait, aztán kedvünk szerint felragasztjuk celluxszal az ablaküvegre.
Hogy kívülről és belülről is egyformán szép legyen mindkét oldalon meg kell rajzolni a mintáját. Ezt akár úgy is megteletjük, hogy a belső felét ragasztás után díszítjük, mert jobban átlátszik a másik oldalról a minta. Az orrából két egyforma darabot kell kivágni és a két darab közé csúsztatni a fejet. Talán ez a készítés "legbonyolultabb" része.
Az ötletet innen vettem: Táncoló hóemberek




2011. február 28., hétfő

Farsang 2011

Ez volt az első farsangung. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat.

Miki Bob mester akart lenni. Örültem, hogy olyan ötlettel állt elő, amit egész nap tud viselni kényelmesen. Bajban lettem volna, ha mondjuk űrhajó akar lenni. :)
Erzsi mama réges-régi gyerekruha varrós könyvéből próbáltam kisebb nagyobb átalakításokkal egy szabásmintát kicsikarni. Végül nagyjából sikerült. A felső éppenhogy jó lett, a nadrág hosszú, de összességében az adott gyermek az adott méreteivel az adott időpontban pont fel tudta venni. :)
A szabásminta összeeszkábálása mellett az anyagok beszerzése sm volt egyszerű feladat. Végigjártuk Apával Vác belvárosának összes boltját, ahol bármiféle szövetet árulnak. Végül a nadrág anyagát sikerült megtalálnunk, de piros-sárga kockás anyagot sehol nem találtunk. Már-már azt terveztem, hogy sárga anyagot veszek és textilfilccel bekockázom, mikor ráakadtunk egy kompromisszum-mintás anyagra. Igazából konyhai textilnek árulták, székpárnának, esetleg terítőnek. Nem apró, hanem nagykockás, és nem piros-sárga, hanem piros-narancs-sárga. Nem olyan, mint Bob mesteré, de a kész jelmez még így is nagyon bobos szerintem.
A sisakot Apa vette egy játékboltban. Szerszámos öv gyanánt kapott egy szürke övtáskát fa szerszámokkal.



A Ciróka játszóházban is megtartottuk a farsangot, így Karesznak is kllett valami jópofa jelmez. Meg valami olyan, amiben kényelmesen tud mozogni. A dominó mellett döntöttem. Körülbelül úgy készült, mint a kiságyában a fejvédő. Varrtam egy huzatot fekete anyagból, amire fehér polár anyagból pöttyök kerültek. A huzatba szivacslapot vettem. A két dominót a vállaknál két pánt tartja össze, melyek közül az egyik tépőzáras (erre mint kiderült nincs szükség, így is nagy a nyílás), oldalt pedig kötözővel állíthatjuk megfelelő szélességűre. Nagyon tetszett Karcsinak.